WITTNER MÁRIA

WITTNER MÁRIA

1937. június 9-én született Budapesten. A kezdeti nehéz évek után 1956. október 23-án, a Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott a felkelőkhöz, lőszerutánpótlást szállított nekik, illetve oldalkocsis motorkerékpárral a kórházba szállította a sebesülteket. Október 25-én a Corvin közieknek segített, a harcok alatt főleg lőszert szállított, tárakat és benzines gyújtóbombákat töltött. Ezután a Vajdahunyad utcai szabadságharcosokhoz csatlakozott és innentől fegyveresen is részt vett a harcokban.

November 4-én az Üllői úton beözönlő szovjet csapatok ellen harcolt hősiesen, ám egy akna repeszeitől megsérült és kórházba került. November 9-én hagyta el a Péterfy Sándor utcai kórházat, decemberben udvarlójával, a később szintén elítélt Farkas Józseffel Ausztriába menekült. Azonban gyermeke Magyarországon maradt, aki miatt karácsonyra hazatért.

1958. július 23-án, 21 éves korában, az elsőfokon eljáró bíróság halálra ítélte. Kétszáz napot töltött börtönben halálraítéltként, míg a másodfokú tárgyaláson, 1959. február 24-én az ítéletet életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták, feltehetően fiatal korára való tekintettel.

A börtönből az utolsó, még fogságban levő 56-osokkal szabadult 1970. március 25-én. A börtönben töltött időszakról szóló emlékeit többek között a Szabadság vihara és a Hóhér, vigyázz! című filmben mondta el.

A Kádár-rendszer bukása óta következetes és határozott antikommunizmusáról vált híressé, 2006-tól 2014-ig országgyűlési képviselő.

Kattintson a tabló letöltéséhez ide!

Kategória: WITTNER MÁRIA

Related Articles